GTranslate

Jóga nyújtógyakorlatok

A strechingnek két módját lehet megkülönböztetni: aktív és passzív nyújtást. Az aktív nyújtás rövid mozgásokból, szökdelésekből áll. A passzív streching lassú, kitartott feszítéssel jellemezhető, amely néhány másodpercig (max. 15 mp.) tart.
Ahogyan az izom nyúlik, úgy növelhető a nyújtás ereje és a mozdulat mélysége. Törekedni kell arra, hogy az izomzat soha ne fájjon. Ha nyújtás során figyeljük a légzésünk ütemét, akkor a gyakorlatsor és a regenerációs hatás fokozottabb lesz. A mozgás előtti streching az izomzat rugalmasságát fokozza, ezáltal segít az esetlegese sérülések kivédésében.

Achilles-ín és vádli nyújtása

Fallal szemben, támadóállásban, mindkét tenyeret a falra helyezzük. A két lábfej 30 cm-re van egymástól, és előre néz. Toljuk előre a csípőt, addig, amíg a vádliban feszítő érzés nem jelentkezik. Tartsuk ezt a helyzetet 15 másodpercig, majd ismételjük meg a másik láb támadóállásával is. A gyakorlatot úgy is elvégezhetjük, hogy miközben támadóállásban vagyunk, a sarkakat nem emeljük föl, hanem végig a talajon tartjuk. Ezzel az Achilles-ín nyújtása érhető el.
Combhajlítóizom nyújtás
Egyik lábat tegyük egy tőlünk lehetőleg csípő magasságban lévő korlátra (rúdra, támlára, párkányra,  falra stb.), nyújtsuk ki, majd magastartásban lévő karokkal törzsünket döntsük előre, hajoljunk rá a lábra. Tartsuk így a mozdulatot 25-30 mp-ig, majd ismételjük meg mindezt a másik lábbal is.
Combfeszítők nyújtása
Feküdjünk hason, majd az egyik bokát fogjuk meg és húzzuk a fenékhez. Tartsuk a mozdulatot 15-30 mp-ig, majd mindezt ismételjük meg a másik lábbal is. A feszülés a négyfejű combizomban jelentkezik.